Már tavaly (tegnap előtt) is észrevettem, de talán már korábban is, hogy én Budapest, Budapest, Hungary földrajzi helyen élek, a Linkedin szerint. Szerintem csak szimplán Budapest, Hungary, de ez mindegy. De mit is jelent ez? Azt, hogy nemsokára még jobban lehet célozni a magyarországi célközönségre. Mert lehet majd földrajzi helyre is. Azaz mondjuk Ceglédre, vagy Székesfehérvárra, nem csak úgy, ahogy eddig volt, Hungary-re. Egy pár szóban az irányítószámokról, a Wikipédiáról:
Ez tehát jó a hirdetőknek és jó a felhasználóknak is, hiszen nem látnak majd miskolciaknak szóló hirdetést a győriek és vica versa. És a hirdetőknek pedig jobb targetálással hasznosabb és értékesebb lesz a lead generation-ünk is. Ahogy erről már korábban - 8 TIPP az ügyfélszerzéshez a Linkedinen c. blogbejegyzésben - is írtam, a Linkedinen a visitor-to-lead (látogatóból ügyféllé) arány messze magasabb 2,74%, mint a Facebookon, vagy a Twitteren, ami ezáltal tovább növekszik. Ez előre vetíti a magyar nyelvű hirdetések létrehozásának lehetőségét is. Ezzel a jó hírrel kívánok eredményekben gazdag, kellemes 2015-öt mindenkinek. Amint ez élesedik, közzé is teszem! Amennyiben bármi kérdése lenne Linkedin hirdetésekkel kapcsolatban, vagy segítségre lenne szüksége, akkor bátran keressen meg az alábbi elérhetőségeimen:
|
Details
Bánki Tamás bejegyzései a Linkedinen
Bánki Tamás, Linkedin szakértőA blogomat magyarul írom, s így segítek a Linkedin hatékony, eredményes használatban. Archív
October 2024
|