Eddig nem láttam sok értelmét előfizetni a Linkedinre, de a PREMIUM INSIGHT részben megváltoztatta ezt. Ugyanakkor mostantól sem gondolom, hogy mindenkinek elő kéne fizetnie a Linkedinre. DE (de-vel nem kezdünk mondatot), DE van, amiért érdemes fizetni. Ez pedig az, igaz nem mindenkinek, csak azoknak, akiknek az fontos, hogy tudják, milyen munkaerő mozgások, változások vannak, hogyan alakulnak ezek a számok egy-egy cégnél*. Erről beszélgettünk évekkel ezelőtt Tollas Attilával. Sajnos az adatok legérdekesebbike, az összes meghirdetett állás, egyelőre csak az USA-ban bejegyzett cégekre ad eredményt. Most a mintának a MONSTER-t (itthon is ismert állásportál cég) veszem górcső alá. Azért a Monstert, mert a legtöbb adat az amerikai vállalatokról érhető el. Az utolsó kép egy ADP nevű cégről készült, mert több és látványosabb adat áll rendelkezésre náluk. Két alcímem van, az egyik A), a mért adatokat mutatja be, míg B) azt, hogy mire lehet jó mindez. ![]() A) A) Mért adatok 1. Total Employee Count – Összes Alkalmazott Ez egy hozzávetőleges szám, amit a Linkedin tagok beállításaiból következtet a Linkedin 5182 fő, nem változott az előző hónaphoz képest
Ez egy hozzávetőleges szám, amit a Linkedin tagok beállításaiból következtet a Linkedin; a vezetői pozíciókat mutatják; a többi az Otherben (Egyéb) található; 100% az összes a cégnél alkalmazott munkavállaló.
3. New Hires – Új Felvettek Ez egy hozzávetőleges szám, amit a Linkedin tagok beállításaiból következtet a Linkedin; a vezetői pozíciókat, a felsővezetői státuszt a jelenlegi, vagy az előző alelnöki, vagy magasabb pozíciók alapján számolja ki, de ez iparáganként változhat.
Ez egy hozzávetőleges szám, amit a Linkedin tagok beállításaiból következtet a Linkedin; a vezetői pozíciókat, a felsővezetői státuszt a jelenlegi, vagy az előző alelnöki, vagy magasabb pozíciók alapján számolja ki, de ez iparáganként változhat.
Ez egy hozzávetőleges szám, amit a Linkedin tagok beállításaiból következtet a Linkedin; a vezetői pozíciókat, a felsővezetői státuszt a jelenlegi, vagy az előző alelnöki, vagy magasabb pozíciók alapján számolja ki, de ez iparáganként változhat.
4. Notable Alumni – Jelentősebb volt kolléga Ez egy hozzávetőleges szám, amit a Linkedin tagok beállításaiból következtet a Linkedin; a vezetői pozíciókat, a felsővezetői státuszt az alelnöki, vagy magasabb pozíciók alapján számolja ki, de ez iparáganként változhat.
Ez a vállalat (Monster) összes a Linkedinen meghirdetett pozíciója.
Áprilisban két álláshirdetésük volt, ebből egy korábbi és egy új. Ami 100%-al több, mint az előző hónapban volt. A képen az ADP adatait látjuk. B) Mire lehetnek ezek az adatok jók? Láthatjuk a növekedést és a csökkenést. Láthatjuk, hogy hol, miben és hogyan fejlődik, alakul egy szervezet. Az adatokhoz csak a Business Plus, a Sales Navigator és a Talent Solutions előfizetői jutnak majd hozzá. Az előfizetői csomagokról itt olvashatsz. Ha egy sales-es vagy, akkor a Notable Alumni – Jelentősebb volt kolléga fonalat felvéve tudjuk az értékesítési folyamatokat egy új szervezetben tovább vinni. Ha a HR-ben vagy, akkor trendeket vehetsz észre, láthatsz meg. A tudásodat és a szolgáltatásaidat értékesítheted a cég felé. Ha marketinges vagy, számodra is a trendek lehetnek az érdekesek. Ha állást keresel, akkor is lehetnek relevánsak ezek a számok, bár ez szerintem inkább makro adatok, inkább trendeket mutatnak. Viszont a fentiek közül bármelyik is a pillanatnyi állapotunk, a fenti adatokat ismerve mindenképp könnyebben indulunk egy szakmai beszélgetésben egy ottani kollégával. Ha ismeri a Premium Insightot, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért. Egy érdekes bonmot hallottam „nem tudod nem tudni azt, amit tudsz” Molnár Ádámtól, aki ezt a TEDxYouthBudapesten mondta 2015-ben. Azaz ez az eszköz adhat olyan tudást, amit nem tudunk nem tudni. Éljünk is vele vissza. *Az adatok nem feltétlen pontosak, mert részben önbevalláson alapul, részben pedig a munkavállalók profilján. **pp: percentage point (százalék pont)
0 Comments
Your comment will be posted after it is approved.
Leave a Reply. |
Bánki Tamás, Linkedin szakértőA blogomat magyarul írom, s így segítek a Linkedin hatékony, eredményes használatban. Archív
August 2023
|